Lucky Luke, a cowboy, aki gyorsabban lő a saját árnyékánál

Bármennyire is furcsa, a legjobb westerneket nem az amerikaiak csinálják. Filmben az olaszok, képregényben a franciák és a belgák kezelik a legizgalmasabban a témát. Már nálunk is ismert valamennyire a Blueberry, de megemlíthetjük a Jonathan Cartland-ot vagy a Bouncer-t is, és akkor még nem beszéltünk Jijéről, a Jerry Spring-sorozat rajzolójáról, aki mellett Jean Giraud-Moebius tanulta a mesterséget, és nem mellesleg még korábban egy egész kis iskolát teremtett: a Hupikék Törpikéket megalkotó Peyo, a Spirou figurát tökéletesítő, Gastont és a Marsupilamit feltaláló André Franquin és Lucky Luke apukája, Morris is az ő köréhez tartozott.

Az akkor még polgári nevét, a Maurice de Bévère-t használó ifjú Amerikába is követte mesterét a világháború után, amikor több társukkal együtt ott próbáltak szerencsét. Morris ott is ragadt hat évig, annak ellenére, hogy addigra már Belgiumban megjelentek az első Lucky Luke-történetek, és nem volt olcsó mulatság hazapostázni a kész oldalakat.

Mégis megérte kint maradnia: a legjobb forrásból ismerhette meg a vadnyugati legendárium kulcsfiguráiról, a Dalton, Younger és James-testvérekről, Calamity Jane-ről és Billy the Kidről szóló történeteket, részt vehetett a Harvey Kurtzman, Jack Davis és John Severin alkotta, nemsokára a Mad magazint útjára indító rajzstúdió műhelymunkájában, és ami még fontosabb, itt találkozott leendő társszerzőjével, René Goscinnyval.

A lengyel bevándorlók gyermekeként Párizsban született Goscinny kétéves korától Argentínában nevelkedett, ahol vegyészmérnök édesapja munkát talált, és a helyi francia iskolában járva ő maga is eleinte a vicces rajzok készítése iránt érdeklődött. Apja váratlan halála miatt munkát már 17 évesen munkát kellett keresnie. Nagybátyja hívására New Yorkba utazott, bár hogy mi célból, az előtte sem volt igazán világos. Mindenesetre hamar kiderült számára, hogy tíz pályatársából legalább tíz ügyesebben rajzol nála, az íráshoz ellenben páratlan tehetséggel rendelkezik.

Az első Lucky Luke-történetek szórakoztatóak voltak ugyan és tartalmaztak néhány eredeti ötletet, de Morris érezhette, hogy kifulladóban van a sorozat, és miután mindketten visszatértek Európába, megkereste az akkor már egy párizsi kiadónál dolgozó, és frissen szerzett barátjával, Albert Uderzóval különböző figurákkal próbálkozó Goscinnyt, hogy írná ő ezentúl a világ leggyorsabb kezű cowboyának a kalandjait. Goscinny ráállt, és 1955-ben már az ő sztorija alapján kezdte közölni a széria 9. darabját a Spirou magazin.

Noha a Morris-Goscinny páros nem pont ugyanúgy működött, mint a nem sokkal később az Astérixszel világhírnevet szerző Goscinny-Uderzo páros, hiszen Morris egyedüli tulajdonosa maradt figurájának, és gyakran kért változtatásokat a forgatókönyveket (a szóvicceket például kifejezetten utálta és rendszeresen kihúzatta az íróval), kétségtelen, hogy a sorozat fő vonzereje a történetekben, sőt, még inkább a karakterekben található.

Goscinny egészen egyedülálló érzékkel keveri a helyzetkomikumot a jellemkomikummal. Hihetetlen, ahogy meg tud ragadni egy tulajdonságot, vagy inkább tulajdonságegyüttest, és hozzátapasztja egy létező vagy feltételezett történelmi alakhoz. Az elegy mindig egy különleges, felejthetetlen, és még a gonoszok esetében is esendő és kedvelhető figura.

Goscinny 1977-ben bekövetkezett halála után Morris más szerzőkkel igyekezett pótolni pótolhatatlan társát, finoman szólva vegyes sikerrel.

[...]

Ha létezik örök érték a képregényben, akkor a Lucky Luke egészen biztosan a legbecsesebbek közé tartozik. Érdemes beleruházni, minden generáció garantáltan élvezni fogja, még jó sokáig.

Bayer Antal

Eredetileg megjelent: https://kepregeny.blog.hu/2007/08/28/lucky_luke_a_cowboy_aki_gyorsabban_lo_a_sajat_arnyekanal

2007.08.28.